Zene

 

 
TIËSTO
 
Tijs Michiel Verwest, vagyis Tiësto, a világ egyik vezető lemezlovasa. 2002-ben, 2003-ban, és 2004-ben, a brit, elektronikus zenei orientáltságú, DJ Mag magazin Top 100 Dj szavazásán az év lemezlovasának választották. A holland származású Tiësto azért választotta a DJ hivatást, mert - saját bevallása szerint - szerette megosztani a zenét más emberekkel. Az elmúlt pár évet "meghatározó pillanatokkal teli utazásként" élte át. Szokásos klubsikerei mellett polcai számos díj alatt roskadoznak - TMF-díjak, MTV, Dutch DJ - és aranylemezek. 2006 májusában Tiësto úgy döntött, hogy a Dance4Life világnagykövete lesz, és jelentős energiát és időt fektet a jótékonyság azon fajtájába, amiben tényleg magára találhat. Rögtön szóba került egy Dance4Life himnusz megalkotása, melynek eredménye egy dal a Faithless frontemberével, Maxi Jazz-zel.
Már 10 hosszú éve művei folyamatosan szerepelnek a slágerlistákon, és rendszeresen az első helyre kerülnek Európában.

Időpont: július 30.
 
 
 
DJ GYUREX
 
 2006-ban kezdett el retro és RnB zenéket pörgetni kisebb bulikban. Manapság pedig az RnB/House/Party-Electro/bootleg vonalon mozog.
Heti rendszerességgel lép fel egyetemi/főiskolás bulikon és más alkalmi rendezvényeken. Ezeken mindig szívesen használ saját, vagy kollégák által gyártott bootlegeket és mashup-okat, így is egyedibbé és izgalmasabbé téve az estét.
Havonta jelentkezik friss rádiós mix-szel a szegedi Rádió88-on (FM95.4), a szombat esti Club88 műsorban.
Tagja a Magyar Lemezlovas Egyesületnek.
 
Kiemelt hazai fellépései:
- Balaton Sound 2010 (Zamárdi)
- EFOTT 2010 (Pécs)
- SZIGET 2010 (Budapest)
- BME Egyetemi Napok 2010 (Budapest)
- ELTE Budaöris Napok 2009/2010 (Budapest)
 
Kiemelt külföldi fellépései:
- Snowattack 2011 (Franciaország)
- MEEX Party Sítábor 2009/2010/2011 (Ausztria)
- Beachattack 2010 (Horvátország)
- MEEX On The Beach 2010 (Bulgária)
 
Időpont: Chill & Pool Party-k, Meex-es esti bulik, Party hajó
 
 
 
LOCO DICE
 
 A tech-minimal hangzás egyik helytartója, a stílus képzeletbeli trónusának egyik uralkodója, aki djként éppúgy mint producerként a világon az egyik legelismertebb mûvésze a szakmának! Producerként a downtempos trackektõl a deep house-on át, a minimalig szinte mindenben alkotott már kivételes muzikalitásról és zenei intelligenciáról tanulságot téve, mely csak a legnagyobbak sajátja!
Ha csak az elmúlt 10 év távlatában nézzük karrierjét, akkor a Düsseldorfi rezidenciából elindulva a 2002 és 2006 közti DC10-es rezidencián keresztül a világ legkomolyabb megarendezvényein és klubjain át vezetett el az útja a képzeletbeli ranglétra legfelsõbb lépcsõiig. Dj szettjeirõl ódákat zengenek Európától kezdve szinte mindenütt a világon. Elég csak pár rendezvényt megemlíteni, ahol rendszeres fellépõ: Németországban a Timewarp-on, vagy éppen a Cocoon-ban Ibizán, de rendszeres látogatója a világ legexkluzívabb helyszíneinek is. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az õ hatására indult világkörüli útjára a közkeletû néven csak minimalnak bélyegzett hangzás.
 
Időpont: augusztus 5.
 
 
 
 
DUBFIRE
 
 Dubfire mind a mai napig egyedülálló és kiemelkedő DJ, producer és remixer - aki folyamatosan törekszik egyedi hangzását tovább élezni és fejleszteni. Páratlan elszántsággal tör az elektronikus zene legújabb határainak és rohamosan változó technológiáinak meghódítására.
Dubfire „koromfekete, polírozott króm technója" már négy és fél éve ível meredeken felfelé, számos slágerlista-vezető szerzeménnyel és remix-szel. A 2009-ben megjelent "Split the Line [Dubfire Mega Remix]", mely Paul Ritch "Split" és "Walk the Line" c. számainak alkimista szimbiózisa, a lehető legjobban példázza a sötét és evokatív hangzást, amit Dubfire kifejlesztett szóló pályafutása kezdete óta.
 
Időpont: augusztus 5.
 
 
 
 
 
DANDY
 
Dandy aka Peter Makto (Szigeti Péter 33) : 15 év lemezlovasi pályafutása alatt 3x választotta meg a Magyar elektronikus szcéna közönsége mint a hazai legjobb DJ - a műfajában. Magyarország összes fontos klubjának és fesztiváljának állandó szereplője és 10 éve exklúzív rezidense a Siófoki Flört The Club-nak. Napjainkban rendszeres résztvevője az Európai elektronikus szcénának, így már nemzetközi szinteken is számos rajongóval és követővel rendelkezik Magyarország kedvenc állandóan mosolygós house lemezlovasa. Dandy az alapítója a legkedveltebb és legnépszerűbb hazai brend-nek a Truesounds-nak és nevéhez köthető a legnagyobb és legegyedülállóbb szülinapi party is az IKREK ÉJSZAKÁJA és egyben tulajdonosa is a legjobb Magyar deep house kiadónak az OverSizedRecords-nak!
http://www.truesounds.hu
http://www.facebook.com/dandyhungary